Helló!
Hát mi tagadás, valóban régen írtunk, de lusták voltunk és eddig is élveztük a már nem is olyan rég elkezdődött Nyári Szünetet. :)
Na de kárpótlásul most jöttem mesélni és remélem, hogy újra belelendülök a blogolásba. Ha már itt járunk akkor el is mesélem a mai kis kalandunkat....:D
Szóval a dolog úgy kezdődött, hogy ma reggel kimentem Lilyhez megsimogattam, köszöntöttem őt - ahogy azt mindig szoktam. Én - mivel ma egyedül voltam itthon - tettem a dolog, ahogyan azt nekem kell. Egyszer csak hívtam Lilyt, de nem jött. Megnéztem mindenhol a kertben, de nem találtam. Hát akkor mentem hátra (mert egyedül ott nem néztem még) és láss csodát! Lily ott ült a szomszéd kertben! Na akkor én hívosgattam, kézzel-lábbal mutogattam neki, hogy jöjjön vissza, de ő csak ült ott és nézett engem, hogy
vajon mitől kergülhettem én meg. Hát amint látom, hogy nem jut a tudatára amit én közölni szeretnék vele - vagy éppen csak nem akarta megérteni - rohantam be a házba és kerestem neki egy kis jutifalatot, hátha azzal sikerül visszacsalogatnom. Nos mire megtaláltam, addigra már nem volt rá szükség, mert Lily ott ült velem szemben - az ajtó küszöbén. Ekkor nagyon megkönnyebbültem.
De ti ne higgyétek, hogy itt vége a történetnek! Még most kezdődik csak a java. Tehát miután megkönnyebbültem, hogy a MI kutyánk visszakerült a MI kertünkbe, én csináltam a dolgomat tovább. Csakhogy nem sokáig lehettem én nyugodt, mert mikor kimentem, láttam, hogy a mi hűséges ebünk megint nincs nálunk. Erre a látványra, irány hátra a szomszéd kerítéséhez és tádám! Lily most is ott ült ahol azelőtt. Na de most már nem volt egyszerű visszacsalogatni. Hiába próbálkoztam, ő most is csak csücsült a fenekén és bámult rám. Erre már viszont kijött a szomszéd is és ő is felfedezte, hogy ott van nála a kutyánk. Ő is próbált rajtam segíteni, megpróbáltam Lilyt rábírni arra, hogy visszajöjjön mihozzánk, de nem sikerült. Aztán kitaláltuk azt, hogy szedjem elő a pórázt és akkor menjek át hozzájuk és úgy talán sikerül hazavinnem. Meg is fogadtam a tanácsot, szaladtam a nyakörvért és a pórázért. Mire azt megtaláltam és indultam volna át, hogy valahogy átráncigáljam Lilyt a helyére, már ott volt mellettem. De ezúttal nem hagyhattam annyiban a dolgot, hogy otthagyom kint és én meg csinálom tovább a dolgom. Mivel Lilykém meglátta a pórázt. És tudni illik, ha ő meglátja a pórázát mindig azt hiszi, hogy megyünk sétálni. Hát, hogy lecsillapítsam a kedélyeket, rá is raktam a nyakörvével együtt a pórázt, becsuktam minden ablakot, bezártam minden ajtót és útnak indultunk. Csak egy itt a bökkenő. Mégpedig az, hogy még sohasem sétáltunk úgy, hogy csak mi ketten.
Nehogy azt higgyétek, hogy nem is akartam! Csak éppen engem még nem mernek elengedni úgy, mert mifelénk nagyon sok a kóbor kutya és féltenek engem, hogy mi lesz ha találkozunk eggyel.
Na de én most belevágtam egy ilyen sétába és egész jól ment. Azért amit az előbb írtam, nem is mentünk hosszabb távra. Éppen csak a szomszéd utca végéig és vissza. De ez is elég volt ahhoz, hogy elérjem a célom. Lily kifáradt, élvezte, hogy nem vagyunk otthon és nagyon örült neki mikor hazaértünk.
Azóta itthon vagyunk és én árgus szemekkel figyelem, hogy ne menjen át megint a szomszédba. A rövidke kis séta után csináltam róla pár képet. Remélem élveztétek a beszámolómat, én pedig már hozom is a képeket, hadd beszéljenek helyettem azok! :)
 |
| Egy nem túl jól sikerült lesifotó az ablakból, amikor Lily alszik. |
